A belvárosban kövek beszerzésére indultam az egyik kedvelt üzletbe és amint a közelébe értem  bevetettem a titkos módszert egy parkolóhely teremtéséhez.

Ha autóval közlekedsz bizonyára te is tapasztalod, hogy üres, megfelelő méretű helyet az úticélodhoz közel  találni gyakran szép kis feladat.

Visszaemlékszem arra az időre, amikor elkezdtem ismerkedni az angyali segítőkkel. Ámulattal és csodálattal telve tanultam, hogy az ismert arkangyalokon kívül milliónyi angyal működik közre az univerzumban és szinte minden feladatnak megvan a maga felelőse, így van parkolást támogató angyal is.

Több se kellett nekem rögtön az első adandó alkalommal kipróbáltam, hogy tényleg működik-e a dolog, hívtam a „parkoló” angyalt és lám-lám seperc alatt ott volt a szabad hely. Ez már nagyon sok évvel ezelőtt volt és azóta is minden alkalommal kérem az angyali segítséget.

Az ásvány boltba menet is ehhez a jól bevált angyali módszerhez folyamodtam,  kértem az angyali segítséget egy közelben lévő parkolóhelyért.

Mivel már nem először járok ott volt elképzelésem arról, hogy mely utcákon elhaladva érdemes jobban figyelnem. Így a közvetlenül a bolttal szemben lévő üres helyet már csak a szemem csücskéből vettem észre, amint elrobogtam mellette. Sebaj, gondoltam, majd a szokásos helyeken.

Megtettem egy kört az egyirányú utcákon, semmi.

Megtettem még egy kört és semmi.

Aztán bevillant az az 5 perccel korábban látott hely. Visszakanyarodtam a főútvonalra és VOILÁ, a jó nagy hely a bejárattól 2 méterre ott várt!

Rögtön megértettem, hogy az Univerzum bősége végtelen, a Teremtő és angyali segítői pedig mindig a legjobbat akarják nekünk.

Azonban mi vagyunk ennek a megakadályozói, mi magunk vagyunk a bőség és teljesség korlátai.

 

Hogyan gátoltam magam ebben a mindennapos helyzet egyszerű megoldásában?

Három módon is akadályoztam magam:

  1. A korábbi tapasztalatok alapján elővetítettem egy lehetséges kimenetelt
  2. Ezzel beszűkítettem magamban/ gondolkodásomban a lehetőségeket
  3. Szemellenzővel egy szűk sávban manővereztem, így nem vettem észre a legegyszerűbb, legjobb megoldást

Kivételesen szerencsém volt, mert kaptam egy második lehetőséget, sőt ugyanazt a lehetőséget. Persze ez nem szerencse kérdése, így kaptam meg a tanítást.

 

Amikor valamit nagyon akarunk megjön a lehetőség. Ez az Univerzális Törvények közül az Ellátás törvénye.

A törvény azt mondja: amint megszületik az igény a megoldás már rendelkezésre áll.

 

Jön a lehetőség, hiszen ez a törvény, a kérdés észreveszed-e.  Az Univerzum örömmel szállítja a kért dolgot, legyen szó parkolóhelyről vagy valami egész komoly életviteli dologról. A megoldáshoz vezető út első mozzanata már most is rendelkezésedre áll, csak vedd észre!

Te hogyan gátolod magad abban, hogy észrevedd a lehetőséget, a megoldást?

 

Álmodozol valami másról, többről vagy már konkrét célod van munka, vállalkozás, gyarapodás,  vagy pákapcsolat témában, de még nem látod a következő lépést? Kérd az ingyenes 30 perces  FÉNYSZÓRÓ konzultációt! Oszlassuk  el a ködöt!

FÉNYSZÓRÓ 30 perces AJÁNDÉK KONZULTÁCIÓ