Kristályok és Angyalok – Rafael arkangyal gyógyítása május 6.

Kristályok és Angyalok – Rafael arkangyal gyógyítása május 6.

A soron következő Kristályok és Angyalok témája Testi –lelki gyógyulás Rafael arkangyallal. Mindannyian érezzük, hogy minden átalakulóban van, szinte semmi sem úgy működik ahogyan megszoktuk. Ezt a változást érezzük fizikai testünkben, érzelmeinkben és mentális folyamatiankban is.  Ezért célszerű folyamatosan tisztítani és “újra huzalozni”  energetikai rendszerünket. Ebben sok segítséget nyújt Rafael arkangyal, az isteni gyógyító. 

Testi – lelki gyógyulás Rafael arkangyallal, az isteni gyógyítóval

  Május 6. vasárnap 16-20h

Kristálysas Életmódközpont
XIV. Budapest, Uzsoki u. 49/B.

A Kristályok és Angyalok összejövetel során megismerkedünk az arkangyalok gyógyító erejével az Angyali aura permetek segítségével. Ráhangolódunk az angyali minőségre és természetesen beszélgetünk az eszencia kristályairól. Majd vezetett meditációban gyógyítjuk életünk érintett területét amelyben támogatást kapunk az angyalok és az eszencia által.

Rafael arkangyal a legismertebb gyógyító angyal. Rafael arkangyal gyógyulást és teljességet hoz testünknek, lelkünkek és szellemünknek gyógyító angyali seregei által.  Rafael arkangyal a levegő elem képviselője és az éteri vitalitás hordozója, mellyel feltölti és táplálja testünket. Rafael arkangyal megtisztítja gondolatainkat, rávilágít berögzüléseinkre és segít feloldani a múlt és jelen sérüléseit is. Mentális tisztánlátásra, koncentrálásra, hatékony kommunikációra és kapcsolatépítésre tanít.

Rafael arkangyal a smaragdzöld fénysugár képviselője, de feladatai szerint lönböző színű fényeiben szólíthatjuk. Rafael energiája nagyon békés és támogató, ugyanakkor erőteljes amivel kiűzi a démonokat is.

Tehát, ha szeretnél Rafael arkangyalról többet megtudni és részt venni a közös gyógyításban várunk szeretettel!
Bőségcsere: 3000 Ft
Korlátozott férőhely miatt kérlek jelezd részvételi szándékodat  az info@kristalytanc.hu –ra

Rafael arkangyal kérlek vezess engem, hogy elengedjem limitáló gondolataimat melyek elhomályosítják a szellemi igazságot!

Kristályok és Angyalok – Gabriel arkangyal márc.11.

Kristályok és Angyalok – Gabriel arkangyal márc.11.

A Kristályok és Angyalok összejöveteleket havi egy alkalommal rendezzük meg, mely során megismerkedünk egy-egy angyali aura permettel, ráhangolódunk az angyali minőségre és természetesen beszélgetünk az eszencia kristályairól. Majd vezetett meditációban gyógyítjuk életünk érintett területét amelyben támogatást kapunk az angyalok és az eszencia által.

Szívünk gyógyítása Gabriel arkangyallal

MÁRCIUS 11. vasárnap 4-8 h

Kristálysas Életmódközpont
XIV. Budapest, Uzsoki u. 49/B.

Februárban ünnepeljük a szeretetet és szerelmet, így a februári Kristályok és Angyalok témája Szívünk gyógyítása Gabriel arkangyallal.
Érzelmeink és szívünk gyógyítása örök téma, hiszen ahhoz, hogy új kapcsolatokat építsünk, bizalommal tekintsünk a világba a régi sérelmeket, csalódást el kell engedni. Tehát, ha szeretnél Gabriel arkangyallal kapcsolatba kerülni, vagy más oldalról megismerni és szívedet még jobban kitárni várunk szeretettel!
Energiacsere: 3000 Ft
Korlátozott férőhely miatt kérlek jelezd részvételi szándékodat  az info@kristalytanc.hu -ra

Angyali Behangolás 2012 Hazel Ravennel

Angyali Behangolás 2012 Hazel Ravennel

Angyali Behangolás 2012-re  Hazel Ravennel

 „Számos út vezet a megvilágosodáshoz. Válassz egyet a szíveddel”. Lao Tzu

 Az angyali szimbólum a Szárnyas Szív

 

A meditáció 2011. december 31-én éjfélkor volt,  itt csatlakozhattál : http://www.facebook.com/events/299862673386372/

Ha szilveszter éjszakáján nem tudtál a meditációs hullámhoz csatlakozni, sebaj, ez az angyali beavatás bármikor elvégezhető, csak kérned kell az angyalokat. SZíVesen segítek Neked ebben varázsalatos energiateret létrehozva az aurapermetek, kristályok és angyalok segítségével.

Mielőtt elkezded:

A meditáció előtt hozz létre egy szent teret.

Olvasd végig az egész meditációt mielőtt belekezdesz és egy lapra rajzold meg az ’Angyal szimbólumot’ a ’Szárnyas Szívet’.

A SZÍV-et színezheted a szokásos pirosra, a SZÁRNYAKAT pedig fehérre. Ez képviseli a Spirit (Szellem) (fehér) és a Föld (piros) egységét, amelyek amikor egyesülnek létrehozzák az Univerzális, Feltétel Nélküli Szeretet Rózsaszín Sugarát.

Ha a szívet más színűre szeretnéd festeni például rózsaszínre vagy lilára, az is rendben van, csak emlékezz a választott színek dinamikájára.

 

A meditációs utazásaim alatt én látom az angyalokat, de nem írom le azt ahogyan én látom, mert feltehetőleg te másképp érzékeled őket. Csak annyit mondok, hogy valószínüleg ragyogó fénylényként jelennek meg, szeretetet, fényt és együttérzést sugározva.

Meditáció előtt pihenj néhány percet és engedd el a napi feszültséget lassú mély lélegzéssel.

Ha van Fény Angyala – Szeráfok Angyal aura permeted fújd az aurádba és szertartás  légterébe. Megérzésed szerint válassz bármilyen kristályt, én a rózsakvarcot javaslom, legyen bármilyen formája: természetes, csiszolt, szív alakú vagy medál. Ne aggódj azon, ha nincs kristályod vagy Angyal aura permeted, az anyali fényt fogod magadhoz szólítani és ez megtisztítja és felemeli a tered energiáját.

Az angyali Szárnyas Szív használata egyszerű, mindennek felemeli a rezgését amit megérint. Tehát így bármilyen helyzetben használható, gyógyuláshoz, védelemre, intuició fokozáshoz, spirituális vezetéshez, élelem-, víz, -és kristályok emeléséhez. Nincsenek szabályok, az Angyali Szimbólum bármilyen terápiához alkalmazható. Vizualizáld vagy rajzold a Szárnyas Szívet bármikor vagy bárhol ahogyan a legmegfelelőbb.

Az angyali Szárnyas Szív beavatás után szabadon alkalmazhatod az angyali szimbólumot mások térítésmentes behangolására, amelyet  az angyaloktól kaptam gyermekkoromban.

Meditáció

Helyezkedj el kényelmesen egy széken, vagy ülj kersztbe tett lábakkal fél vagy teljes lótusz ülésben: ezek a klasszikus formák az energia áramlás számára háromszöget alkotnak és megakadályozzák az energia más irányba való szétfolyását. Hosszú meditációhoz válassz egy kényelmes ülő helyzetet melyben a gerinc és a nyak egyenes, de nem feszül. A pszichikai energia szabadon kell hogy áramoljon a gerinc aljától végig a fejtetőig. Ha ülsz fordulj észak vagy kelet felé, hogy kihasználd a kedvező mágneses rezgés előnyeit. Olyan széket válassz, amelynek egyenes a háttámlája, hogy megfelelően tartson és a rekeszizom szabadon működjön. Talpadat tedd laposan a padlóra, kezedet pedig nyugtatsd a térdeden vagy combodon tenyérrel felfelé a hüvelyk és középső ujjadat összeérintve. Ne engedd a fejedet előreesni, mert ez akadályozza a légzést. A vállaidat húzd enyhén hátra és egy picit emeld meg az álladat, így enyhe húzás alakul ki a nyakban ami segíti az agyba való vér áramlását.

Vagy feküdj le a az Angyali Behangoláshoz.

  1. Engedd becsukódni a szemedet.
  2. Figyelj a lélegzetedre, vegyél egy mély tisztító levegőt az orrodon keresztül, tartsd egy másodpercig, majd fújd ki a szádon keresztül. Minden kilégzésnél helyezd a tudatodat a szívközpontodra. Újra, belégés, tart, kilégzés. És megint…így lélegezz tovább szépen lassan, be és ki.
  3. Amikor készen állsz kérd meg az Őrangyalodat, hogy felügyelje az Angyali Behangolás folyamatát.
  4. Amikor  érzed a kapcsolatot Őrangyaloddal emeld magasba karjaidat és a fejedet és mondd hangosan: „ Magamhoz hívom az Angyali Fényt
  5. Ahogyan leengeded karodat vizualizálj, láss és érezz egy fehér Angyali Fény örvényt a fejed felett, ott ahol vagy.
  6. Ahogyan a fény lefelé áramlik lélegezd be az Angyali Fényt.
  7. Gyorsan érezni fogod amint az Angyali Fény ellazít, megtisztít, harmonizál és összerendezi a finom energiatestjeidet és aktíválja a csakra központokat beleértve a fej felett lévő transzcendentális csakrákat is.
  8. Most lassan helyezd a figyelmedet a Földcsillag csakrádra a talpad alatt és horgonyozd le magad a szépséges Földanya közepében lévő kristálymagba. (A földcsillag csakra kb 30cm-re van a talpunk alatt. Ez a fontos központ földeli le és asszimilálja a magasabb síkokon történő energia változást, leföldeli a tudatos jelenlétbe.)
  9. Amikor érzed az erős kapcsolatot a földdel, lágyan érintsd meg a szívközpontodat mielőtt tudatodat a korona csakrára helyezed és kérd az angyalokat, hogy hangoljanak rá a Szárnyas szív angyali szimbólumra.

10. Lásd és érezd a Szárnyas Szívet amint lassan leereszkedik a fejed fölött lévő transzcendentális csakrákon át és beáramlik a korona csakrádba, majd tovább ereszkedik a szív csakrádba.

11. Maradj olyan hosszan ebben a csodás energiában ameddig csak szeretnél.

12. Ha úgy érzed befejeződött a folyamat kérd hogy „az Isteni szeretet és bölcsesség által záruljon le, pecsételődjön meg és álljon védelem alatt” a behangolás, majd köszönd meg az angyaloknak.

13. Mielőtt kinyitod a szemedet vegyél néhány mély levegőt, nyújtózz, mozgasd meg kezedet és lábadat, dörzsöld össze tenyered és maszírozd át vállaidat.

Egy kis időre szükséged lehet mielőtt kinyitod szemeidet. Ahogyan kinyitod szemedet először lefelé nézz.

Engedj annyi időt magadnak mindennapi tudatosságodba való visszatéréshez amennyire szükséged van. Igyál egy kis vizet, esetleg egyél valami édeset, hogy leföldeld magad.

Jegyezd fel tapasztalataidat.

 

Az eredeti szöveget Hazel Raven írta, minden jog fenntartva.  http://www.hazelraven.com/AngelAttunement2012.htm  Fordította Perneczky Andrea

Lápisz Lazuli – szellemi igazság

Lápisz Lazuli – szellemi igazság

Angyali Kristályok  – Lápisz Lazuli

 Írta Hazel Raven a Silent Voices Magazine számára ( 2011 június)

 

Gyakran kérdeznek védelmet nyújtó kristályokról és angyalokról, különösen arról, hogyan védjük meg magunkat az ‘ördög művétől’ és mások káros gondalataitól. Így ezt a cikket ennek a fontos témának szentelem.

Egy angyal leghatalmasabb feladata a védelem. A tekintélyes Mihály arkangyal az emberiség védelmezője. Felelős a Dél, a fizikai lét kapujáért , az igazság, bizalom és ártatlanságért.

Mihály arkangyal megerősítése : „A világ biztonságos és gondoskodó hely”. mihály arkangyal lápisz

Amikor ezt a megerősítést ismételjük képzeljük, lássuk, érezzük és legyünk tudatában, hogy Mihály arkangyal mindig ott van mellettünk, elkap amikor elbukunk és oltalmaz kék védelmi palástjával. Ott áll mögöttünk amikor félünk. Vizualizálhatjuk Mihály arkangyal kardját, a Védelem és Igazság kardját mint arany fémkardot vagy mint elő zafírkék lángot.

A kristály, ami Mihály arkangyalhoz remekül kapcsolódik a lápisz lazuli, amely tisztaságot, hitet és higgadtságot hoz.

Használjuk a megerősítést: „Megengedem, hogy a szellemi igazság felszabadítson”!

Emlékezzünk arra, hogy Mihály arkangyalt fel kell hatalmazni a védelmünkre. Kérjük Mihály arkangyal és Fényseregei segítségét ha félünk és egyedül érezzük magunkat. Kérjük és ők velünk lesznek. Kérhetjük Mihály arkangyalt arra, hogy védelmezze családtagjainkat és kérhetjük azt is, hogy másokat is felügyeljen és óvjon.

 

És most a tudomány: Lápisz lazuli

Kémiai összetétel: nátrium-, kalcium,- aluminium szilikát kén és szulfát csoportokkal (Na,Ca)8(Al,Si)12O24(S,SO4)

Kristályrendszer: köbös          Keménység: 5.5

A lápisz lazuli vagy röviden lápisz többnyire lazurit, bár legtöbbször piritet és kalcitot is tartalmaz. Az intenzív kék színe a lazurit kén tartalmának köszönhető. A kicsiny pirit kristályok mindig jelen vannak a lápiszban, fémesen csillogó sárga színük egyben figyelemfelkeltő és megkülönbözteti a lápiszt kék testvérétől a szodalittól, amiben nincs pirit és sokkal olcsóbb. A kalcit fehér sávokat képez a lápiszban, és ha túl sok van benne az csökkenti a lápisz értékét. Az alacsonyabb minőségű lápiszt gyakran összezúzzák majd műgyantával tömörítik és festik, hogy magasabb áron értékesítsék. Az igazi lápisz ultraibolya fényben fehéres csillogást mutat.

 

Történelem: a reneszánsz festmények csodás kékjei a lápisznak köszönhető, a kék kőnek melyet az ősök nagy becsben tartottak Mezpotámián át, Egyiptomban és Perzsiában, a görögök és a rómaiak is. Az ősi város Ur virágzó lápisz kereskedelmet folytatott már időszámítás előtt 4. évszázadban. Egyiptom fáraói nagyra tartották a lápiszt, melyből a mesterek értékes skarabeuszokat és szem alakú amuletteket készítettek. Tutankhamen király arany szarkofágja lápisz berakással díszített, mint ahogyan más egyiptomi királyok és királynők temetési kegytárgyai is.  A suméroknál is a lápisz királyi kő volt. Buddhista hit szerint a lápisz belső békét és szabadságot teremt a negatív gondolatoktól.

A neve nemzetközi a latin lapis-ból, ami követ jelent és az ősi perzsa lazhuward szóból származik, melynek jelentése kék. Amikor a lápisz először eljutott Európába ultramarinnak nevezték, ami annyit tesz ’a tengeren túl’. A XIX századig a festők az ég és tenger kékjeit ultramarinnal festették, melynek  titkos komponense az őrölt lápisz volt. A rómaiak a lápiszt intenzív afrodiziákumnak tartották, míg a középkorban úgy vélték, hogy erősíti a végtagokat és felszabadítja a lelket a hibák, félelmek és irígység alól.

Kulcsszó: az igazság szelleme

Spirituálisan: nagy intenzitású éteri kék kő. A méltóság, bölcsesség, türelem, igazság, szellemi képesség, jó kommunikáció, megelégedettség, művészi inspiráció, mély meditáció, spirituáis és filozófiai szemlélődés, személyes integritás és hűség energiáját hordozza.

Mentálisan: kíváló segítséget nyújt az érzelmi kötődés és mentális szenvedés feloldásában. Gyorsan felszínre hozza az aggodalmakat.

Pszichésen: Segít az igazság, igazságosság és hit erényeinek fejlesztésében. Ha azonnali védelemre van szükség alacsony rezgésű entitásokkal szemben, vagy úgy érezzük, hogy pszichés támadás ért, vagy átkokat szórnak ránk, netán a gonosz áldozatának érezzük magunkat a lápisz védelmi köntöst biztosít számunkra.

Érzelmileg: segít a fizikai és pszichikai fájdalom enyhítésében is és küzd a kegyetlenség és brutalitás ellen. Érdekes a lápisszal meditálni, nagyon intenzív éteri természete miatt valóban magasra kell emelkedni, hogy energiánkat a lápisz finom rezgéséhez igazítsuk. Az intelligencia és bölcsesség    magasabb rendjét hordozza, az ’intellektuális integritást’.

Fizikailag: a kiegyensúlyozatlan torok csakrát gyógyítja. Honnan lehet tudni, hogy a torok csakra kiegyensúlyozatlan, túl nyitott vagy túl gyorsan forog? Akkor az ember túl beszédes, dogmatikus, képmutató vagy arogáns. Amikor a torok csakra túl zárt vagy lassan forog, akkor az az ember megbízhatatlan, változó álláspotot képvisel vagy nem képes az önkifejezésre. A lápisz hat a pajzs- és mellékpajzsmirigyekre, a tüdő felső traktusára és karokra, valamint a koponyalapra és a testtömegre.

Mágikusan: az igazsághoz és igazságossához társítják. A lápisz támogatja a kitartást és bátorságot.

Meditáció: a lápisz arra tanít, hogy törekedjünk a csillagok felé, hiszen ahogyan rápillantunk a csillagos nyári égboltra emlékeztet minket. Az apró pirit kristályok amik mindeig jelen vannak a lápiszban és a fehér kalcit sávok csillagos képeket idéznek, így fejleszti intuíciónkat. A fehér kalcit a korona csakra, míg a sárga pirit a solar plexus energiáját hozza, ezáltal aktíválja, feltölti, összehangolja és integrálja a torok csakrát.

Elhelyezés: helyezzük a lápiszt a homlokra (harmadik szem csakra) emlékek felidézéséhez és mély megértés, rálátás érdekében. Viseljük huzamosabb ideig medálként e csodás követ hasznos tulajdonságainak teljes kiaknázására. Azonban alacsony vérnyomás esetén nem ajánlott hosszú ideig való viselése.

Egyéb információ: a lápisz gyógyítja a mártíromságot – ’Megbüntetem magam azért, hogy szenvedést okozzak másoknak’. A lápisz elősegíti a bölcsesség felismerését, nagyon mélyre ható és nem viseli el mások hülyeségét, illetve azokat akik mások spiritualitásával szórakoznak.

A lápisz elősegíti a az ősi egyiptomi előző életekkel való kapcsolódást. A spirituális igazság kereső köve.

Tisztítás: tartsuk a követ jónéhány percig folyó víz alatt és vizualizáljuk ahogyan az egyensúlytalanságok kimosódnak. Azután tegyük a napfényre megszáradni.

Megerősítés: „Megengedem, hogy a szellemi igazság felszabadítson”.

 

Angyal: Mihály arkangyal

Mihály arkangyal nevének jelentése:  ’Isten támasza’

A tekintélyes Mihály arkangyal az emberiség védelmezője, minden arkangyal teljhatalmú parancsnoka, ő vezeti a mennyei seregeket, a „fény légióját” a gonosz ellen (a démonok által inspirált emberi gyarlóságot: harag, gyűlölet, negativitás, durvaság, rosszindulat és konfliktus.) Úgy is tekinthetünk rá, mint a leghatalmasabb őrangyalunk.

Mihály arkangyal nagyszerű, tiszteletet keltő, ragyogó fénylény, akit gyakran fehér lovon ábrázolnak (ami az eredő, tiszta, spirituális erő szimbóluma) amint lándzsájával leszúr egy tekergő kígyót. Ez az ahogyan Mihály arkangyal szimbolikusan megsemmisíti az emberi személyiség alacsonyabb aspektusait: az önrombolást, ahol a félelem és akadályok székelnek. Valamint megengedi, hogy a lélek összekapcsolódjon a magasabb elmével és felemelkedjen a végső bölcsesség szárnyas sárkánya úgy, mint a főnix.

 

Megjegyzés: ez a cikk oktatási célt szolgál csupán és nem hivatott semmilyen betegség diagnosztizálására vagy gyógyítására. A kristálygyógyászat nem helyettesíti a hagyományos orvoslást, de remek kiegészítője lehet a teljes gyógyulás érdekében.

© Hazel Raven, minden jog fenntartva. Fordította Perneczky Andrea

 

Kapcsolódó termékek:

Lápisz lazuli kristály eszencia

#18 Kommunikáció eszencia

Mihály arkangyal aura permet

 

Danburit

Danburit

Angyali Kristályok  – Danburit

 Írta Hazel Raven a Silent Voices Magazine számára ( 2011 május)

A danburit ragyogása a legfelsőbb sugár nagyon magas rezgését hordozza, stimulálja a harmadik, negyedik és ötödik szemet és a korona csakrát, valamint az éteri test 8-14-ik csakrákat. A szív csakrát szintén aktiválja és összekapcsolja ezekkel a magasabb energiákkal. A danburit segítséget nyújt abban, hogy az angyali szférákkal gyors kommunkációs kapcsolatotot hozz létre. Az intenzív álom tevékenységet szintén segíti.

A ragyogás, amit a  danburit hordoz nem egy szín, ez az eredő fény; nem földi rezgés, hanem a kozmikus fény Univerzális Intelligenciája. A szentháromság tisztaságát hordozza: szeretetet, erőt és bölcsességet. Az aurából a danburite bármilyen zavarosságot eltávolít, és így felragyogj a fény és a szépség. Mindennapi használat során, ha viseljük vagy magunkkal hordjuk a danburitot örömteli kapcsolatot épít az Angyali Birodalmakkal, a napi kihívások során utat mutat a belső bölcsességhez és higgadtsághoz. A danburit elősegíti azt a képességet, hogy együttérző szívvel és aktív elmével cselekedjünk a szellemi vezetés igaz bölcsessége által.

danburit

 

A danburit egy kalcium-boroszilikát ásvány és  metafizikailag a legminőségibb darabok Mexikóból származnak. A danburit még nem túl ismert, de népszerűsége nő. A topázhoz hasonló kristály, a gyémánt alakú keresztmetszete és ék alakú csúcsai a kvarc ellentéte, amelynek hexagonális prizmái és piramis alakú csúcsai vannak. A danburit nevét első származási helyéről kapta, amely Connecticutban  Danbury város alatt van. Danburitot találtak még Russel, New York állam, USA; Charcas, San Luis Potosi,  Mexikó; Kyushu Is, Japan; Mogok, Burma; és Uri, Svájc területén.

A danburit kémiai összetétele CaB2 Si 2O8,  szerkezete ortorombos, és keménysége 7-7.5. Színe szinte mindig átlátszó vagy fehér, de előfordul sárga, rózsaszín és barna árnyalatú is. Metafizikai célokhoz ragyogó, átlátszó, karcsú ék formájú csúccsal bíró darabot válasszunk.

Spirituálisan: igen hasznos azoknak, akik tudatosan szeretnének hozzáférni belső forrásukhoz. Meditációban a danburit  erőteljes segítséget nyújt az emelkedett állapotok elérésében, hiszen természetesen rezonál az emberi rezgésspektrum magasabb frekvenciáival. A danburit segít a legendás ‘szférák zenéjének’ megtapasztalásában.

 Mentálisan: javítja a kedélyállapotot és nyugodt, optimista szemléletet hoz.

 Pszichésen: segíti az alvást, oldja a feszültséget, stresszt és aggodalmat.

 Érzelmileg: segíti az ellazulást. Nyugtatja az érzelmi testet amint megnyugvást és angyali segítséget hoz.

 Fizikailag: az általános jóllétet segíti elő.

Mágikusan: akkor használjuk ezt a követ amikor életünkbe változást szeretnénk hozni, kicsit vagy nagyot. A danburit segít mindent eltörölni, hogy új tiszta lappal induljunk. A danburit megengedi, hogy új iránytba mozduljuk, legyen ez bármely szinten: külső fizikai változás, érzelmi vagy spirituális változás. A danburit különböző helyzetekben gyors megoldást hoz. Az életből halálba való átmenetet is segíti.

Elhelyezés: helyezzük a torok csakrára az angyali birodalmak finom rezgéseire való hangolódáshoz.

Kristály elrendezés: helyezzük a danburitot a torok, szív és harmadik szem csakrára vagy viseljük medálként az angyali kommunikáció fejlesztéséhez.

Egyéb információ: a danburit Serapis Bey Felemelkedett mesterrel és Gábriel arkangyallal dolgozik, útmutatást nyújt, ébredést és tisztulást hoz.

Érdemes angyali naplót vezetni, ha úgy döntünk, hogy viseljük, meditációhoz vagy álommunkához használjuk a danburitot. Álommunkához természetes kristályt helyezzünk a hálószobába. A danburit rezgése annyira erőteljes, hogy az egész szoba sprituális légkörét megváltoztatja.

 

Megerősítés: Én most azt választom, hogy elengedem és megtisztulok minden negatív karmától és megengedem az angyali gyógyulás megvalósulását az életemben!

Tisztítás: tartsuk a követ jónéhány percig folyó víz alatt és vizualizáljuk ahogyan az egyensúlytalanságok kimosódnak. Azután tegyük a napfényre megszáradni.

 

Angyal: Gábriel arkangyal

 Gabriel

Gábriel arkangyal, a hírvívő, a négy fő arkangyal egyike. Az újszövettségben név szerint említett két angyal közül ő az egyik (Mihály arkangyal mellett). Az angyali üdvözlet angyalaként ő jelentette be Jézus születését Szűz Máriának és jelen volt Jézus halálakor is. Ő vigyázott a sírra és ő vitte tanítványainak a feltámadás jó hírét (bár név szerint nem említették). Az iszlámban Gábriel arkangyal (Jibril) ébreszette fel Mohamedet, Isten Prófétáját, és ő sugalmazta neki a Koránt. Mohamed próféta úgy jellemezte Gábrielt (Jibrilt), mint aki betölti a teret a Menny és a Föld között. Látta Gábriel igaz megjelenését is – 600 szárnya volt, ami beborította az égboltot, és szárnyaiból gyöngyök és rubinok potyogtak. A hagyomány szerint Gabriel arkangyal inspirálta Jeanne d’Arcot is. Gábriel színe a tiszta fehér amikor a gyökér csakra negyedik dimenziós átalakító sugaraként használjuk.

 

Gábriel arkangyal színe fehér, tehát amikor ösztönzést érzünk arra, hogy fehéret viseljünk és megtisztítsuk életedet minden szinten, az ő inspirációját érzed. Gábriel a hagyomány szerint arany trombitájával ébreszti fel belső angyalunkat és hozza el a jó hírt. A Kabbalista Életfa rendszerében Gabriel uralja a Jeszodot vagy Alapzatot. Néha a hold angyalának is nevezik, és ebben a női vizes visszatükröző aspektusában segít az álmok és látomások értelmezésében. Gábriel energiája intenzív, ugyanakkor örömteli, vidám, optimista, könnyed és pezsgő.

 

Rettegsz a változástól, tele vagy félelemmel, a halál gondolata vagy egy szeretted halálának gondolata megrémít? Szeretnéd, ha valaki állandóan melletted lenne; valaki, aki mindig pártfogásába vesz; valaki, aki mindig pozitív és optimista? Ha igen, akkor hívd tudatosan életedbe Gábriel arkangyalt! Személyes tapasztalataim által biztosíthatlak arról, hogy életed már nem lesz soha többé olyan mint volt. Gábriel biztonságot nyújt és inspirál. Életedet sok csodával és kreatív derűvel tölti meg, minden nap egy pozitív élvezhető élmény lesz, lelked szárnyalni fog.

 

© Hazel Raven, minden jog fenntartva. Fordította Perneczky Andrea

 

Szerafinit

Szerafinit

Angyali Kristályok  – Szerafinit

 Írta Hazel Raven a Silent Voices Magazine számára ( 2011 április)

 

A szerafinit a klinoklór New Age mozgalomban használt neve, amely egy hidratált magnézium,- aluminium,- vas-szilikát. Keménysége 4 körül van, kristályszerkezete monoklin. Szibériában a Bajkál tó körüli területen bányásszák. Nevének eredete a görög klino (ferde) és chloros (zöld) szavakból származik. A szerafinit név a fehér csíkokból származik, melyek sokszor ezüstszínű angyaltollként, angyalszárnyként vagy angyali fénylényként jelennek meg. A Szeráfok a legmagasabb angyali rend.

 

A szerafinit mély bársonyos zöld színű kő mágikusan ezüstösen csillogó csipkézettséggel, ami gyakran kecses szárnyakra emlékeztet. Mivel a szerafinit könnyen darabolható és csiszolható gyakran formálnak belőle gömböt, kerek vagy ovális kaboszont, szív alakot, gyógyító pálcát és medált.

 

seraphinite

 

Véleményem szerint a szerafinit korunk egyik elsőrendű gyógyító köve. Egészen a legmagasabb gyógyítási szintig aktíválja az angyali kapcsolatokat. Továbbá a két fő energia csatorna dinamikus méregtelenítője – a női Idáé és a férfi Pingaláé – amelyen keresztül az energia felfelé áramlik a gerinc mentén. A jin-jang egyensúlyt és a szívcsakra stabilitását biztosítja, amely lehetővé teszi a szív- és koronacsakra összehangolását és a korona csakra megnyitását. Ez a tisztulási folyamat gyors eredményt hoz a régi stagnáló energiablokkok felodásában és így az új tiszta energia gyorsan tud a csakrarendszerbe és a spirituális gerincbe beintegrálódni.

 

Spirituálisan: a szerafinit energiája bájosan női természetű, és segíteni tud abban, hogy az Isteni Női tudatosságot nagyobb mértékben tapasztald meg. Azt javaslom, hogy meditálj egy szerafinit kővel és kérd, ezzel az energiával a kapcsolat felvételt. A legtöbben arról számolnak be, hogy női alakot látnak virágdíszbe burkolózva.

 

Mentálisan: eltávolítja a mentális testbe mélyen beépült gondolatmintákat, és kitűnően segíti az eltévedt embereket akik úgy érzik kicsúszott a lábuk alól a talaj.

 

Pszichésen: a szerafinit a szív csakra finomabb energiaszintjein fejti ki hatását, finomítja kapcsolatunkat az univerzum angyali erőivel.

 

Érzelmileg: segít a negatív érzelmektől megszabadulni. Különösen hasznos párkapcsolati viharok idején, mivel segít megérteni, melyek saját érzéseink és melyeket vetítették ki ránk. Enyhíti az elkülönülés és elhagyatottság kellemetlen érzését.

 

Fizikailag: a vér tisztítása által gyógyulást hoz a test minden szintjén. Ellazítja a vállakat és a mellkas felső részét, mely jobb tüdőfunkció révén növeli a vér oxigénszintjét.

 

Mágikusan: a zöld növekedést, tisztaságot, természetet, tágulást, szabadságot és harmoniát szimbolizál. A szerafinit lágyan serkenti a növekedést, támogatja a szeretetet és barátságot. Feloldja a a tér és idő határait, megkönnyíti a tisztánlátó képességek feltárását. A szerafinit ideális társ a szabadtéri meditáláshoz, mágikussága által segít azt érezni, hogy jó élni. Segít küszködés nélkül sikert elérni azáltal, hogy harmonizálja a szív vágyait a lélek megvilágosodásának valódi vágyával.

 

Elhelyezés: katalizátorként gyógyít minden régóta fennálló rossz fizikai állapotot. Helyezzük a szívcsakrára vagy viseljük hosszabb ideig medálként a legjobb eredmény érdekében.

 

Kristály elrendezés: helyezzük a szerafinitet a szívcsakrára az angyali szférák finom rezgéseire való hangolódáshoz.

 

  1. Ha az idő során a szívcsakra stresszel terhelté válik kevésbé lesz képes befogadni és feldolgozni a megfelelő energiát. A szívcsakra megnyitásához, tisztításához és egyensúlyozásához helyezzünk el egy szerafinit darabot erre a csakrára. A szerafinit köré helyezzünk el négy kicsi hegyikristályt csúcsukkal kifelé mutató irányba. Hagyjuk így 20 percre.

 

  1. A Föld és az elemi királyságra (tündérekre) való hangolódáshoz helyezzünk el egy szerafinit kristályt a szívcsakrára, egy füstkvarcot a torokcsakrára és egy másik füstkvarcot a lábfejek alá és közé az élmény stabilizálásához. Hagyjuk így 20 percre.

 

  1. Szerafinit test elrendezés a magasabb inspirációhoz és felső vezetésre való hangolódáshoz szolgál. Helyezzünk el egy szerafinit kristályt a szívcsakrára és egy moldavitot a homlokcsakrára. Hagyjuk így 20 percre. Ha fehér anyagra fekszünk az felerősíti a hatást.

 

Készítsünk magunk mellé elérhető távolságba földelő köveket, amelyek finoman visszahoznak a mindennapi éber valóságba. A füstkvarc, apacskönny és fekete turmalin kitűnő kő földeléshez.

Töltsd fel ezt a kristályt úgy, hogy óvatosan egy kisebb követ egy nagy kristály csoportra helyezel. Alternatív megoldásként a szerafinit köré helyezz hegyikristály csúcsokat úgy, hogy csúcsuk befelé mutat és hagyd így 24 órára.

Egyéb információ: a szerafinit puha kő, biztosnságosan más kövektől külön tárold, mert azok megkarcolhatják.

Tisztítás: tartsuk a követ jónéhány percig folyó víz alatt és vizualizáljuk ahogyan az egyensúlytalanságok kimosódnak. Azután tegyük a napfényre megszáradni.

Megerősítés: „testem minden egyes sejtje tökéletes harmoniában működik együtt a tökéletes egészség érdekében”.

 

Angyal:

Szeráfok a dionüszoszi hierarchia és a zsidó törvény szerint is a legmagasabb angyali rendbe tartoznak. A szeráf szó „felbujtót” jelent, amely a héber saraph („égő”) szóból származik és ők az „isteni” tűz, szeretet és fény angyalai. A szeráfoknak megvan a hatalmuk ahhoz, hogy megtisztítsanak minket a villámcsapás és a tűz erejével – ezek Isten kendőzetlen fényei és a hatalmas megvilágosítók. Isten mellett ők a legtöbb fénnyel teli teremtmények. A Bibliában ők hozzák el az izzó szenet, hogy ajkaira helyezve megtisztítsák Ézsaiást. Abban a pillanatban minden karmájától megtisztult. A szeráfoknak hat szárnya van, körülveszik Isten trónját és folyamatosan éneklik a Trisagiont, egy dicsőítő himnuszt, amely annyit tesz: „Szent vagy, szent vagy, szent vagy”. A szeráfokat Szerafiel arkangyal uralja, akit a „Béke Hercegének” hívnak, illetve Metatron arkangyal, aki a Keter (korona) felett elnököl a kabbalisztikus Életfán. Metatron arkangyal a küszöb őrzője. Mögötte az űr van, alatta pedig az arkangyalok. Metatron arkangyal a legfontosabb vezetőnk a szakrális geometria megértéséhez. Azt tanítják, hogy Énoch prófétaként öltött emberi testet. Metatron arkangyal a szeretet útja, az életfa őrzője. Fényörvénye olyan hatalmas és vakító, hogy gyakran a napnál is fényesebben ragyogó tűzoszlopként érzékeljük. Szerafiel arkangyal támogatja a „Fényhozókat”, azokat akik a felemelkedés útját járják, hogy növeljék fényüket és így rezgészámukat.

 

 

© Hazel Raven, minden jog fenntartva. Fordította Perneczky Andrea