Hogyan leszek kreatív?

Hogyan leszek kreatív?

Egy kedves ügyfelem azzal a kéréssel fordult hozzám a napokban, hogy segítsek neki kristály eszenciát választani, mert nem érzi magát elég kreatívnak. Számára a „kreatív” tevékenységek meglehetősen idegenek és nem érez magában affinitást ahhoz, hogy alkotó, művészi tevékenységet végezzen.

Hm, ezen a helyzeten eltűnődtem, mert a hívást megelőző éjjelek egyikén ezt a türkiz medált alkottam.

kreatív türkiz ékszer

Amikor elkészültem vele legnagyobb megdöbbenésemre konstatáltam az eredményt, amely még most is vegyes boldog érzelmekkel tölt el.

Miért? Fogalmam sincs, hogyan jutottam erre a dizájnra, hiszen, ha ismered a munkáimat, tudod, hogy tőlem ez a stílus elég távol áll. Bár időnként kísérletezem új dolgokkal, most nem volt ilyen szándékom.

Egyszerűen kezembe vettem a természetes átható kék színű türkizt és egyszer csak láttam lelki szemeim előtt egy spirális alakot. Egy kicsit vacilláltam a sárga vagy a vörös rézdrótos megoldás között. Tudtam, hogy a spirálozáshoz sok vékony huzalra lesz szükségem. Végül figyelembe véve a kristályra jellemző bronzos foltokat, ami a kő réztartalmából adódik, egy hosszú idő óta őrizgetett különleges színű vörösrezet választottam. Először egy hosszú spirál csövet készítettem, de még mindig gőzöm sem volt arról mit is csinálok majd ezzel. Befoglaltam magát a követ és aztán jött a spirállal való bűvészkedés. A végeredményt már ismered. Most nem számít, hogy Neked tetszik-e, én még mindig bámulom azt a csodát, ahogyan valami számomra eddig ismeretlen nyilvánult meg rajtam keresztül.

 Nevezhetjük ezt kreativitásnak.

De mi is valójában a kreativitás?

Guilford szerint a kreativitás alkotóképességét, teremtőképességet jelent, mely során különféle képességet szerveződésével lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.

Ez a témát sokan sokféle képen kutatták, kutatják, mind személyiségjegyek, mind viselkedési  mintázatok, sőt a jobb-bal agyfélteke működésének szempontjából is. Ez nem az én posztom, ráhagyom a szakemberekre.

A kérdés azonban, hogy az a nő, aki két lábbal áll a földön, ezernyi feladatot old meg naponta a munkájában és a családi életében használva logikáját és gyakorlatiasságát, hogyan tudja megélni kreatív oldalát?

Nos, jó hírem van! Mindannyian EZT tesszük nap mint nap különböző módokon.

Nem a nagy betűs művészetre jellemző kreativitás a cél.

 

Hogyan és miben élhetjük meg az alkotás örömét?

Mindenben –  csak másképp kell tekinteni magunkra a saját kreatív kifejeződésünkre!

Először is figyeljükd meg, mely érzékszervünkön keresztül érzékeljük, élvezzük leginkább a világot.

Természetesen az összeset használjuk, mint látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés és az a bizonyos hatodik érzék, de nem egyforma intenzitással.

 

  • Imádod a fotókat, festményeket nézegetni? Elbűvölnek a színek és formák?
  • Vájt fülekkel bírsz, kihallod a diszharmonikus hangokat vagy a zene üteme indít be?
  • Szeretsz tárgyakkal babrálni, élvezed a kezedben lévő anyag textúráját legyen szó kőről, fémről,         szövetről, vagy papírról?
  • A kutyák is megirigyelhetnék orrod érzékenységét, már messziről kiszagolsz egy illatot?
  • Híres pontossággal felfedezed egy étel/ital különleges fűszereit és alkotó elemeit?
  • Egyszerűen érzed gyomrodban a helyes utat és tudod, hogy merre menj?
  • Élvezed a mozgás örömét és a testedet használod kifejezésre?

 

Nos, ha már tudod, hogy elsődlegesen mely érzékszerved a legaktívabb, mostantól használd tudatosabban!

A napi tevékenységek során figyelj az elsődleges csatornádra és aktiváld érzékelésedet.

–          Láss úgy, mint a sas vagy vedd észre a legapróbb részleteket

–          Érintsd meg a kezed ügyébe kerülő tárgyakat, úgy hogy figyeld az anyag által kiváltott érzetekre

–          Szippants nagyokat a friss levegőből, szívd be a friss fű illatát, a virágok gyümölcsök     aromáját, a parfümök rafinált szagát.

–          Ízleld meg a zöldségek, fűszerek, gyümölcsök zamatát és a tiszta a víz ízét.

–          Egyszerűen vesd papírra azt, ami a tudatodban megszületik.

 

Most az újra felfedezett és tudatosított érzékelés birtokban tekintsd át, hogyan és milyen formában tudnád ezen képességeket másképp, más módokon kifejezésre juttatni. Írj egy listát, csak vesd papírra azt ami felötlik. benned. Ne bíráld felül az ötleteidet, csak írd le.

Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy megtanuld a logikus agyadat félretenni. Az alkotásban nem az a lényeg, hogy műved megfeleljen másoknak, csak egy a fontos: ÉLVEZD a folyamatot!

 

És itt megállok egy pillanatra, hogy elmondjam az ékszer megszületésével  kapcsolatban azt a fontos körülményt, amit eddig nem árultam el.

Az ékszereket általában a késő esti órákban készítem, amikor már minden lecsendesedik. Ez most is így volt. Azonban ezen az estén annyira fáradt voltam, hogy mindennemű gondolkodásra képtelen voltam, már a korábbi telefonbeszélgetés során is észleltem, hogy agytekervényeim kevéssé funkcionálnak. Azonban aludni még nem volt kedvem, az elmém éber volt.

(A TV nézés és hasonló unaloműző tevékenységek szóba sem jöhetnek alternatív megoldásként).

Egyszerűen utat engedtem annak, hogy valami megszülessen a belső indíttatás által, vagy amit nevezhetünk felsőbb vezetésnek is.

Bár a leírt spirálos módszerrel más medált még nem készítettem, különböző technikai elemeit már kipróbáltam korábban, így ezek megérve bennem új formában nyilvánultak meg.

Vedd észre, a kulcs az irányító, bíráló elme lecsendesítése és a befelé figyelés.

A kreatív kifejeződés valójában nem más, mint a belső fényünk megnyilvánulása, amely egy oda-vissza ható folyamat eredménye.

Az alkotó tevékenység során a „mű”-re koncentrálva egyre jobban kilépünk az agyunkból, és összekapcsolódunk az anyaggal és térrel, és az a kapcsolat még mélyebbre visz önmagunkban.

A másik oldalról megközelítve pedig, amint egyre inkább félreállítjuk az egónkat, felfedezzük a valódi Énünket és harmóniába kerül a személyiség a lélekkel megmutatkozik a kreatív képzelet.

Légy önmagad és alkoss örömmel!

 

A cikk folytatásában bemutatom mely kristályokkal lehet érzékszerveinket fejleszteni.

Kristály afrodiziákumok

Kristály afrodiziákumok

Február második hete mi másról szólhatna, mint a szeretetről, szerelemről és a romantikáról.  És most nem csak a nagybetűs  szeretetre gondolok, hanem nagyon is a földi, a testi aspektusaira a szeretetnek. Hiszen a vágy kifejezésre juttatása, az összetartozás öröménenek testi  megélése is hozzátartozik az egészséghez és teljességhez.

“A szerelem misztériuma a lélekben gyökerezik,karneol

de mégis a testben szökken szárba.” – John Donne: Eksztázis

 Azért hogy teljesebbé tegyük a napot,  felkészítsük magunkat a szeretet befogadására és  csábító erőnket aktíváljuk a kristályokat most is bevethetjük a cél érdekében. Válasszunk kristályokat testi és érzelmi állapotunk szerint és kérjük segítségüket. Mivel a napokban minden csatornán a Valentin nap zuhog ránk az érzelmeink igencsak felkorbácsolódnak így vagy úgy, amit még a hold növekvő ereje is támogat. Akár párunkkal ünnepeljük a szerelem napját,  akár barátokkal vagy egyedül helyezzük a hangsúlyt a szeretet energiájára.

A Valentin nap nekem nem a romantikus szívecskés kötelező jellegű netán  csöpögős ünnepét jelenti a szeretetnek párkapcsolatok tekintetében, hanem sokkal inkább a könnyed játékos, flörtölős változatát, amikor szabadon engedjük az érzékeink szárnyalását.

Tudom,  nem mindenkinek egyformán könnyű a feloldódás vagy lehet, hogy csak fáradtak vagyunk az intim játékos együttléthez, ezért segítségünkre lehetnek az afrodiziákumok a megfelelő hangulat eléréséhez. Bár az ásványok és kristályok klasszikusan nem tartoznak a szenvedély keltő afrodiziákumok közé, mégis eredményesen hozzájárulhatnak a kívánt célhoz.

A következő kövek a kedvenceim a kristály afrodiziákumok közül:

Jasper_red2a vágy felébresztéséhez – vörös jáspis

a vágy fokozásához – karneol

játékossághoz – narancs kalcit

romantikához – sötétrózsaszín rózsakvarc

 Vörös jáspis: stimulálja a gyökércsakrát és aktíválja a kreatív energiát. Segít felébreszteni a kundalini energiát. Támogat a szexualitással kapcsolatos félelmek és a bűntudat feloldásában.

Karneol: a gyökércsakra energiáját a szakrális csakrába továbbítja, ahol a nemi szervek működését  a tűz erejével táplálja. Magabiztosságot kölcsönöz és fokozza a szexuális vágyat. narancs kalcit

Narancs kalcit: érzelmi stabilitást nyújt az ismeretlen tájak felfedezéséhez, és játékosságot, könnyedséget biztosít. Támogatja a szexuális erőt és a kreativitást, fokozza a karneol hatását.

Rózsakvarc: a szerelem hullámaival áraszt el, így felemeli a testiséget egy magasabb minőségbe. Összeköti a testet a lélekkel, hogy egységben forrjon össze a nő és férfi.

Szerezz be mindegyikből egyet, és tisztítsd meg a kristályokat.

Hogyan  használd őket?  Megmutatom!

–          Hordozd magaddal néhány napig mind a négy követ és akár hányszor a kezed ügyébe kerülnek a kristályok egy pillanatra vetíts lelki szemeid elé egy ideális képet, melyben elképzeled önmagad és a partnered az intim együtt töltött órák során.

–          Relaxálj, meditálj a kiválasztott kristállyal vagy mind a néggyel egyszerre és figyeld meg milyen hatással van rád a folyamat. Ha a felszínre kerül egy-egy régi kép, érzelem, fájdalom csak hagyd, hogy feloldódjanak a múlt kísértései és átadják helyüket az újnak.

rózsakvarc szív ékszer

–          Helyezd a köveket a fürdővízbe készülés során és érezd, hogy a kritályok támogató rezgését továbbítja a víz és teljesen átjárja testedet  a vágy, hogy összeolvadj partnereddel.

–          A kristályok hatását tovább fokozhatjuk Afrodité aura permettel, mely felébreszti  a bennünk szunnyadó szépséget és szerelmet.

Kalandra fel!

Kristályterápia Csillag Merkaba csakra sorozattal

Kristályterápia Csillag Merkaba csakra sorozattal

Kristályterápia Csillag Merkaba csakra sorozattal

Bemutatom az új különleges kristályterápiás rendszert amely komplex energetikai áthangolást nyújt a csakrák és a finomenergetikai testek tisztítása és harmonizálása során a Csillag Merkaba kristályok által.

merkabaEz a különleges csakra sorozat tavaly nyáron „került” hozzám kristály mesterem Hazel Raven által. Workshopjain többször is bemutatta ennek a rendszernek a hatékonyságát, amit ő fejleszett ki több mint 10 éve. Korábban nem gondoltam volna, főleg anyagi vonzata miatt, hogy egyszer eszköztáram részévé válik. Azonban 2012 júniusi workshopon legnagyobb meglepetésemre egyértelmű jelzést kaptam arra, hogy az  utolsó szett, amit összeállított, az enyém.  Némi fejtörés után igent mondtam, és akkor kinyithattam végre a csomagot! (Minden szett egyéni, csak a gazdája bonthatja ki.) A többszörös csomagoláson keresztül is egy fantasztikus energiáramot érzékeltem ahogyan köszöntöttek a kristályok, és az öröm könnyei jelentek meg szemem csücskében.

Rögtön tudtam, hogy sok időt kell majd vele foglalkoznom, mielőtt mások segítésére is bevonhatom őket. És ez az idő most elérkezett!

Mitől különleges ez a csakra szett?

A Csillag Merkaba (vagy másik nevén Dávid csillag) formát Dr. Marcel Vogel fejlesztette ki, különleges preciziós csiszolású 2 dimenziós szimbóluma a Merkabának. A kristályok háromszög alakúak és mindkét oldalukon egy-egy csiszolt háromszög van, így adják ki a jellegzetes hatszöget, az egymásba fordított háromszögek által. A kristály egyik oldala a férfi (sugárzó), míg a másik oldala a női (befogadó) energiát hordozza.

Dr. Marcel Vogel az IBM kiemelkedő kutatója volt, aki a kvarcok mibenlétét kutatta és preciziós csiszolását kidolgozta, különösen ismertek a róla elnevezett kétcsúcsú Vogel-pálcák ®.

Maguk a kristályok semSIBLUE67 mindennapiak. A hegyikristály és füstkvarc mellett főleg úgynevezett szibériai kvarcokból (szibériai arany, zöld, kék és lila) áll a sorozat. Ezekről részletesen majd máskor írok, fontos tudni róluk, hogy nagy tisztaságú kvarcok, ezért is működnek hatékonyan.

A kristályokat én magam már sokszor próbáltam és különleges helyek energiájában is fürdőztek, hiszen Hawaii utamra is elkísértek. Maui szigetén a Seven Sacred Pool vagyis a Hét Szent Medence vizesésben való fürdőzés után keltek igazán életre.

Pár hónappal ezelőtt jelezték a kristályok, hogy készen állunk arra, a kristályok és én is, hogy megtapasztaljam rezgésüket mások kezelése során is.  Fantasztikus élményekben volt részem terapeutaként, hiszen megmutatták újabb dimenziójukat és bizton mondhatom, hogy klienseim is mély gyógyulást és nagyszerű tapasztalást éltek át.

Mikor érdemes a Csillag Merkaba csakra terápiát igénybe venni?

–      Stresszes időszakban, amikor rengeteg feladat nehezedik ránk és szükséges helytállni (munkahelyi vagy családon belüli stressz);

–      Életviteli válság vagy nehéz idők esetén (válás, kapcsolati nehézség, szerettünk elvesztése);

–      Betegségből való felépüléshez, műtét után;

–      Csökkent energiaszint, állandó fáradtság, alvászavar esetén;

–      Mély, belső utazáshoz, spirituális fejlődéshez;

–      Félelmek felodásához, visszatérő életviteli helyzetek áthangolásához

–      Amikor kényeztetni szeretnénk magunkat és egy kis csendre, feltöltődésre vágyunk.

Ezt a fantasztikus gyógyító módot ajánlom számodra is. Már egy kezelés is változást indukál és kíválóan harmonizál, de tapasztalataim szerint  nehézségek, életviteli helyzet áthangolásához 3 alkalom hoz igazi eredményt.

Várlak szeretettel, ha szeretnéd testi-lelki jóllted érdekben igénybe venni ezt a kb 75 perces terápiát.

Bejelentkezés telefonon 06 20 9377 452 .

Visszajelzések klienseimtől

„A kezelés olyan érzés volt mintha egy nagy generálon estem volna át. Szétszedtek apró darabokra letisztítottak minden lerakódást kicseréltek minden kopott alkatrészt, és a legvégén, gondosan újra összeraktak. ” -HB.

„Számomra a kezelés egy fantasztikus utazás volt a kristályok segítségével, önmagam rejtett mélységeibe. Felemelő érzés megtapasztalni a kristályok erejét és azt, ahogyan segítenek kapcsolatot teremteni valódi önmagammal és segítőimmel. Segítenek rámutatni és feloldani a blokkokat, félelmeket, amelyek elzárnak attól, hogy a saját utamat járjam, és a vágyaimat kövessem. Erővel töltenek fel és új lendületet adnak. Kellemes „lebegés” és megpihenés egy olyan birodalomban, ahol a lelkem otthon érzi magát és képes erőt meríteni. Szívből ajánlom mindenkinek.” – Csilla

„A kövek hatását a leginkább a 3. Szem csakrán éreztem, ott mind a három alkalommal erős zsiborgást váltott ki a kristály. Nagyon érdekes volt az az érzet, amikor testem teljes tudatában voltam, valahogy mégis mintha elhagytam volna a földi porhüvelyem. Mindegyik kezelés feltöltött, derűs, vidám, nyugodt, relaxált állapotban távoztam, ami tartott is pár napig. Nagyon tetszett a kezelés, örülök, hogy kipróbáltam.” M.E.

 

Kiemelt Foto: Nyako Nakar, DNA

Ébredő Fény meditáció – Újholdkor (május 9.)

Ébredő Fény meditáció – Újholdkor (május 9.)

Ébredő Fény meditáció – Újholdkor

2013. május 9. este 6 -7.30 óra

Kristálytánc

 1025 Budapest, Palánta utca

Az “Ébredő Fény” meditáció Dr. Nicholas Demetry tanítására épül, aki Daskalos a ciprusi Mágus tanítványa volt. Ezen gyógyító meditáció rendszeres elvégzésvel felébresztheted bennső Fényedet és Szeretetedet. A vezetett meditáció során jelen lévő angyali és mesteri energiák segítik a csakrák és finom-energiatestek tisztítását, feltöltését és összehangolását.

Gyere el, engedd el a feszültséget,  nyisd meg szívedet és fogadd be a támogató energiát, töltődj! Csatlakozz hozzánk és merülj bele a végtelen Szeretetbe és Fénybe! Gyere, akár kezdő vagy akár rendszeresen gyakorolsz, előzetes tudás nem szükséges.

A meditáció után az adott pillanatnak megfelelő témákról beszélgetünk. Szóba kerülhet számos téma mint szellemi fejlődés, szeretet, csakrák, finom-energia test, spirituális gyógyászat, kristályok, angyalok és még sok más.

Gyere el, várlak egy békés környezetben. Töltődj fel szeretettel és fénnyel, kerülj közelebb igaz önvalódhoz. Engedd el a régi mintákat, félelmet,bánatot amelyre már nincs szükséged életedben. Ragyogjon lelked fénye!

A részvétel díja 1500Ft, kérlek a létszám korlátozottsága miatt regisztálj emailben: info@kristalytanc.hu

 

Dr. Nicholas C. Demetry: Isteni Párkapcsolat

Dr. Nicholas C. Demetry: Isteni Párkapcsolat

 Isteni párkapcsolat – Egység a kétség mögött

 A Szeretet, a Hűség és az energetikai Egység 2012 után

Isteni párkapcsolat nyilvános könyvbemutatóDr. Nick Demetry immáron harmadik könyve jelent meg magyar nyelven meditációs CD-vel Kovács Éva fordításában.

„Az Isteni párkapcsolat” feltárja legfontosabb kapcsolataink energetikai dinamikáját. Az isteni szeretet erejének és energiájának felszabadítására irányuló tudatos munka lehetővé teszi a párok számára a céltudatos gyógyulást, a spirituális átalakulást és a lehető legmagasabb szinten történő egyesülést.”

A könyv minden sora konkrét segítségül szolgál ahhoz, hogy a saját életünkben újraértelmezzük minden kapcsolatunkat, főként a párkapcsolatainkat, és hozzásegít ahhoz, hogy az új felismerések mentén megkezdjük a kibillent működéseink egyensúlyba hozását. A gyakorlatok és meditációk pedig lehetőséget adnak arra, hogy az önvizsgálat mentén az Égi Erők gyógyító segítségével közelítsünk az Isteni Párkapcsolat megvalósításához.


A CD-én a következő meditációk és gyakorlatok találhatók:

1. A negatív elementálok elengedése
2. A pozitív elementálok megteremtése
3. Férfi és női aspektusok összekapcsolása
4. Négy testünk és Isten univerzális testének megtapasztalása
5. Színek alkalmazása pozitív elementálok létrehozásához és energetikai töltődéshez
6. A kritizálás elengedése
7. A félelem elengedése
8. A gőg elengedése
9. Szívcsakra-meditáció

 

A tartalomból:

– Férfi és női energiák a párkapcsolatban

– Sérüléseink partnerkapcsolatainkra gyakorolt hatása

– A társfüggőségtől az isteni szintű egyesülésig

– Az isteni szeretet kifejlődése a kapcsolatban

– Tanuljuk az androginitást

– A csakrarendszer

– Modern kutatások és távgyógyítás

– Isteni androginitás: gyakorlatok és meditációk

153 oldal, A könyvet kiadja a Lux Humana Kft.

A könyv megvásárolható a Kristálytánc webshopjában!

MEGVESZEM

 

A könyv nyilvános bemutatóján készült videó:

 

Dr. Nicholas C. Demetryről bővebben

Dr. Nicholas Demetry holisztikus pszichiáter, spirituális gyógyító és tanító, aki 22 éve tanul és tanít pszicho-spirituális témákat. Számos spirituális tanítónál, gyógyítónál, sámánnál tanult, és munkájában ötvözi a hagyományos és az alternatív gyógyítás módszereit. Orvosi diplomáját az atlantai Emory Orvosi Egyetemen szerezte.

1976 és 1980 között transzkulturális pszichiátriát tanult a Hawaii Egyetemen, és közben ellátogatott Pápua Új-Guineára, ahol megfigyelhette a hagyományos sámángyógyítók munkájának és a modern nyugati gyógyászatnak együttes létezését. Mivel érdeklődése a mentális betegségek mögött meghúzódó mélyebb okok felé fordult, Dr. Demetry maga is számos spirituális módszert kipróbált. Felfedező útja végül Dr. Stylianos Atteshlishez vezette (ismertebb nevén Daszkalosz, a ciprusi mágus), akitől keresztény miszticizmust és gyógyítást tanult, s aki rávezette, hogy a személyiség mélyebb megértése elsőrendű fontossággal bír a gyógyulásban.

Dr. Demetry magánpraxist folytat Atlantában, Georgia államban, és igazgatója az Etherikos nevű Nemzetközi Energiagyógyász és Spirituális Iskolának, mely a világ számos országában indít tanfolyamokat (pl. Magyarország, Szlovákia, Németország, Brazília, USA, Norvégia, Izland).

Dr. Demetry társszerzője az Egyetemes küldetés c. könyvnek (Édesvíz Kiadó), melyben társával, Dr. Edwin Clonts-szal a kollektív vallásos filozófiát, az egyéni spirituális tapasztalatokat, és a modern pszichológiát ötvözik. A szerzőpáros legújabb, 2006-ban megjelent könyve Az arkangyalok gyógyító ereje (Bioenergetic Kiadó). Könyvükben a szerzők ahhoz adnak gyakorlati útmutatást, hogy hogyan tudjuk saját negatív elementáljainkat (negatív gondolatainkat és érzéseinket) legyőzni, illetve átalakítani az arkangyalok segítségével.

Kristályok és Angyalok – Kamael arkangyal angyali szeretet meditáció – október 7.

Kristályok és Angyalok – Kamael arkangyal angyali szeretet meditáció – október 7.

A Kristályok és Angyalok következő találkozóján belépünk  Chamuel arkangyal végtelen szeretébe.

 

Angyali szeretet meditáció Chamuel arkangyallal a Rózsaszín sugárban

vasárnap október 7. 17-20.30h

Kristálytánc

 1025 Budapest, Palánta u.

 

Az októberi Kristályok és Angyalok összejövetelen megismerkedünk Chamuel (Kamael, Shamuel) arkangyal gyógyító erejével az Angyali aura permetek segítségével. Ráhangolódunk az angyali minőségekre és vezetett meditációban gyógyítjuk életünk érintett területét amelyben támogatást kapunk az angyalok és az eszencia által.

Chamel a Rózsaszín sugár képviselője, fényeiben a szívünk meglágyul és fellobban a feltétel nélküli szeretet.

A Rózsaszín sugár minden szeretetlenség feloldója, amivel kapcsolatba léphetsz főleg a rózsaszín kristályokon keresztül például rózsakvarccal, morganittal, kunzittal, rózsaszín turmalinnal, petalittal.

Az összejövetel során megismerkedünk Chamuel angyali permet néhány rózsaszín kristályával és a meditáció során gyógyulást kérünk bármilyen szeretetlenség oldására.
Elképzelhető, hogy egyéb meglepetésekben is részünk lesz 🙂

Tehát, ha szeretnél  részt venni a közös gyógyításban várunk szeretettel!
Részvételi díj: 3000 Ft
Korlátozott férőhely miatt kérlek jelezd részvételi szándékodat  az info@kristalytanc.hu –ra

 

Chamuel arkangyal behívása ♥:

Chamuel arkangyal, kérlek lobbantsd fel a tiszta feltétel nélküli szeretet lángját a szívemben és terjeszd ki fényeidet. Oldj fel minden ellánállást és félelmet amit hordozok, hogy a tápláló feltétel nélküli szeretet beáramoljon és manifesztálódjon a szívemben és a csakra rendszeremben. Vezess engem és segíts minden lény iránti együttérzés fejlesztésében a feltétel nélküli szeretet kiáramoltatásával a világba.